Magyar Brooklyn Bounce Portál
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Számláló
Indulás: 2006-02-23
 

 

Archívum


Folytatás következik...


Második start (2001)

 

Két producer, Dennis és Matthias 1996-ban elkészítette a house-világ egyik legjobb válogatásalbumára a The Theme (Of Progressive Attack) című dalt. A közönség tetszését annyira elnyerte a szerzemény, hogy a dal köré egy egész produkció épült. A Brooklyn Bounce „látható részét” ekkor Ulrica, Maeva és Damon alkotta. A következő siker, a Get Ready To Bounce után a The Beginning (A kezdet) című album tette lehetővé, hogy a csapat a klubok kedvencévé váljon. Hosszú hallgatás után az idei év az újrakezdést jelenti a Brooklyn Bounce számára. A Restart album anyaga bebizonyította, hogy a jellegzetes, egyéni hangzás tovább alakítható, és a siker – a szünet ellenére – továbbvihető. A Bass, Beats & Melodyval és a Born 2 Bounce-szal megjártak minden európai klublistát, és a hazai diszkókban is őrületes tombolással ünnepli a közönség a visszatérést. A csapat azonban nemcsak zenéjében (a metalrock keménységét ötvözik a house-zal) újult meg, hanem külsejében is. Az anyai feladatára koncentráló Maevát Alex váltotta fel, és a negyedik tag, Diablo is friss lendületet hozott a zenekarba. Beilleszkedése után viszont Damon úgy gondolta, jó kezekbe adta a stafétabotot, és befejezi zenei pályafutását családja kedvéért. Visszaállt hát a megszokott két lány, egy fiú felállás. A trió újabb látványos videoklip készítését tervezi a közeljövőben.


Sikeres visszatérés (2000)

 

A gyorsan változó popvilágban nem sok olyan visszatérő van, mint a hamburgi dance-csapat, a Brooklyn Bounce. Öt évvel első sikerük (The Theme Of Progressive Attack) után most hasonló magaslatokba törnek a Bass, Beats & Melodyval. A csapat hangzása nem sokat változott az elmúlt években, a pörgős ritmusok és a remek hang még ma is nyerő. Azért nem maradt minden a régiben, ugyanis az akkori énekesnő, Maeva azóta anya lett, és kilépett a csapatból. A két új tag Alex és Diablo. A négyes további tervei: februárban új kislemezzel, márciusban pedig új albummal jelentkeznek. Persze addig sem tétlenkednek, hiszen sok fellépésük van a különböző klubokban. Ezután pedig hosszabb élő koncertsorozatot terveznek, s emellett tévés fellépéseik is lesznek.


Total Dance Fesztivál 1999

 

Teljes izzadás, sikongó tömeg, hullámzó jókedv és totál dance… Hű maradt nevéhez a fesztivál, ahol még azok is táncra perdültek, akik egyébként nem a parkett ördögei…

 

Tüzes, vad erotikát küldtek a levegőbe. Addig is melegünk volt, de tőlük… A sátáni – az életben persze lágyabb – hangú vezér kopaszra nyírt fejtetővel és szexuális töltetű produkcióval vadította a rajongókat.


Botrány az új klip miatt! (1999)

 

A Brooklyn Bounce néven közismert hamburgi house projekt új mottója: The Darkside returns (Visszatér a sötét oldal). Ennek jegyében a Canda című új kislemezükhöz videoklipet is készítettek, amely egyes zenei csatornákon máris felháborodást okozott. A német VIVA televízióban például csak este nyolc után vetíthetik a cenzúrázatlan változatot. Az indoklás: a két táncosnő, Ulrica és Nadine, aki a gyermeket váró Maeva helyett szállt be a produkcióba, pornográfnak minősített szerepben láthatóak a klipben. A sztriptízbárjelenetben a From Dusk till Dawn című mintájára csábos mozgással tekerik magukat a színpadon és egyértelmű mozdulatokkal gerjesztik a kéjelgőket – a legintimebb testtájékokat eközben mindössze egy vékonyka tanga bugyi fedi. A bár vendégei között van a Brooklyn Bounce frontembere is. A vad külsejű Damon egy kétes életű stricit alakít. A klip vége felé a kamera az öltözőjükbe is követi a lányokat, ahol mindketten levetik a bikinifelsőjüket, Nadine pedig a mellbimbójában díszelgő piercing karikát is elővillantja. Az Egyesült Államokban, ahol a Brooklyn Bounce a Get ready to bounce című dallal kiemelkedő sikert aratott, a közönség túl merésznek találta a jeleneteket, így a klip amerikai verziójában fekete sávok fedik a lányok intim zónáit. System Shock címmel szeptemberre várható a projekt harmadik albuma, amelyet számos klubfellépés követ – természetesen a sztriptíz show-val egybekötve.


Le a hajjal! (1999)

 

Új szám, új külső – ez járhatott a Brooklyn Bounce tagjainak fejében. Aki a pályájába egy kis szünetet iktat, az jól is teszi, ha legközelebb valami újdonsággal áll elő. A két csinos leányzó, Ulrica és Maeva továbbra is meg van elégedve magával, de Stephannak erősen hinnie kellett bennük, amikor a borotvát a kezükbe vették. A Contact c. szám klipjében láthatjátok, milyen közvetlen is volt a kapcsolat Stephan sörénye és a borotva között. A harmadik albumuk (System Shock) egyébként októberben jelenik meg. Kíváncsian várjuk, mivel sokkolnak majd minket!


In Da House Party! (1998)

 

Közel 5000 rajongó tombolta végig a monstre bulit, ahol karrierjük során először adott közös koncertet a Scooter és a Brooklyn Bounce!

 

Amikor elkezdődik a Brooklyn Bounce műsorának intrója, mindenki betódul a csarnokba. Maeva és Ulrica észbontóan szexi fehér ruhában lép a színpadra és őrjöngő tapsolás köszönti őket – főleg a fiúk részéről. De a lányok is kitesznek magukért, amikor megjelenik Stephan, a csapat macho-ja. A Brooklyn Bounce vadonatúj show-val jött hozzánk és meglepetésképpen két dögös táncosfiú is fűtötte a hangulatot. A már ismert sikerszámokon kívül a második lemezről is bemutattak pár igazi house-bombát. Úgy tűnik, nagyon bejött ez a felállás, hiszen a közönség az első perctől az utolsóig végigtombolta az igazán látványos és néha nagyon erotikus produkciót. Alaposan megizzadva, de fülig érő szájjal rohantak a show végén öltözőjükbe és az ajtó becsukódása után hangos örömkiáltásoktól visszhangzott a backstage-terület. Közben többen próbálják fejtegetni, mi lehet a csapat titka, hiszen míg a legtöbb dance- vagy house-csapat két szám után a süllyesztőbe kerül, addig a Brooklyn Bounce már sokadik sikerét ünnepelheti. „Úgy tűnik, Magyarországon van az egyik leglelkesebb rajongótáborunk, hiszen nem először járunk itt, és mindig lelkesen fogadnak minket mindenhol!” – meséli boldogan Ulrica. Stephan és a két lány gyors villáminterjút ad a BRAVO TV-nek, aztán indulniuk kell, hiszen még egy fellépésük lesz ma: a DNS-sel közösen adnak egy show-t Sárospatakon.


Shopping (1998)

 

Aranyzsiráfért jöttek, de a BRAVO vásárlás közben bukkant rá napjaink legkedveltebb house-triójára…

 

Ulrica, Maeva és Stephan az Aranyzsiráf gála egyetlen külföldi sztárvendégeként érkezett Budapestre. Lassan már otthon érezhetik magukat, hiszen sokadszor látogattak el hozzánk.

 

A nagyszabású rendezvényen azonban egy kis csalódás érte őket: „Nagy örömmel jöttünk el ismét és izgultunk is, hiszen nem minden nap kap az ember Aranyzsiráfot. Aztán a gálán jött a meglepetés, ugyanis zsiráfnak nyoma sem volt! Ehelyett kaptunk egy-egy aranylemezhez hasonló bigyót Aranyzsiráf felirattal. Ciki, de még a nevünk sem volt ráírva!” – mesélte másnap vegyes érzelmekkel Ulrica. A Brooklyn Bounce tagjaival a vasárnapi gála után hétfőn találkoztunk a Duna Plaza bevásárlóközpontban. „Imádunk vásárolgatni és most kihasználjuk a pár órányi szabadidőnket!” – mondja Maeva és rögtön kézenfogva húzza magával Ulricát az egyik üzletbe. Stephan eközben csak megértően mosolyog: „Mindig ugyanez a program. A két lány rohangál egyik shopból a másikba és közben hangosan kiabálnak egymásnak: Ezt nézd meg! Ez tök jó!” És így is történik: Maeva és Ulrica percekre eltűnik egy-egy ruhaállvány mögött, vagy egy próbafülkében. Rögtönzött divatbemutatót tartanak az épp arra járóknak. A kamera előtt pedig igazán elemükben érzik magukat, Stephant is bevonják a bolondozásba: magukra tekerik az öltözőfülke függönyét, majd a két lány megpróbál pár szexi cuccot Stephanra adni, de ő nem hagyja magát. Kimenekül a boltból és a kirakatüvegen túlról figyeli társait. „Mondtam, hogy teljesen megbolondulnak, ha betévednek egy bevásárlóközpontba!” – vigyorog. Hosszas válogatás után persze nem távozik üres kézzel Maeva és Ulrica. A papírtáskákat természetesen a férfinak kell cipelnie, ez esetben Stephan az áldozat. „Visszakapjátok ti ezt még!” – fenyegetőzik, de nem kell komolyan venni. „Vagy legközelebb el sem jövök veletek!”

 

De Budapestre annál inkább, hiszen pontosan két nap múlva, vagyis május 9-én a Brooklyn Bounce ismét Budapesten lesz. (Lassan vehetnének itt egy lakást!?) Ők és a Scooter ugyanis eddig soha nem látott koncertet adnak az In Da House Party-n, ahol fellép még a Kozmix és bemutatkozik a nemrég debütált DNS projekt is! Érdemes ellátogatni a BNV C pavilonjába, mert a vendégeket ismerve nagy buli lesz!


Példaképek (1998)

 

Ha végignézünk a BB három sztárján, talán nem is gondolnánk, milyen hihetetlenül kemény show-t mutatnak be a színpadon és a klipekben egyaránt. A valóságban persze a légynek sem tudnának ártani, pedig volna okuk a haragra. Ha ugyanis végignéznek a slágerlistákon, láthatják, hogy igen sokan választják a könnyebbik utat és előszeretettel adnak dalaikhoz amolyan „Brooklyn Bounce-os” hangzást. Ám a harag gyorsan lecsillapodott és Stephan sem dühös: „Ha lekoppintják a számaidat, az azt jelenti, hogy jó zenét játszol.” A nagyszerű trió éppen németországi turnéján mutatja be élőben második nagysikerű albumát, melynek címe: The Second Attack. Februárban pedig jön az új sláger „The Music’s Got Me”, amely szintén nagy sikernek ígérkezik. Stephan lelkesen mutatta meg nekünk Ulrica újdonsült tetoválását is, ami szintén másolásra invitálhatja egyeseket…


A tetovált house vagányok (1998)

 

Másfél órás volt a tortúra, de végre teljesült Ulrica gyermekkori álma. „Három dolgot szerettem volna megvalósítani, de mivel modell voltam, nem lehetett”. Kettő már valóra vált a háromból, miután felhagyott modellkarrierjével és a Brooklyn Bounce-hoz pártolt: karikát fűzetett a köldökébe, és feketére festette a haját. Maradt a tetoválás, amelyet a svéd lány már régóta halogatott, míg – bátorítást kapva BB-s kollégáitól – belevágott, persze a vele járó izgalommal. „Talán a férjemre, Dennisre kellett volna hallgatnom, ő ugyanis nemigen lelkesedett ezért az egészért!” De Ulrica mégis megcsináltatta – és most maradéktalanul boldog. „Ezt a mintát egy újságban láttam, és azonnal tudtam: vagy ezt, vagy semmi mást!” Hogy hová szeretné a tetoválást, azt már régen eldöntötte, a dereka alá. „Szerintem ez egy nagyon intim hely. Itt avatatlan nem láthatja, én viszont annak mutatom meg, akinek akarom!” Ulrica azóta már rettenetesen büszke a rajzocskára, s azon gondolkodik, nem kéne-e máshová is tetováltatnia valamit. A férje is változtatott eddigi elutasító álláspontján: „Dennis szerint is jól áll nekem.” A félős Ulrica kezét bizony Maeva és Stephan fogta a procedúra alatt! A friss seb gyógyulására azonban nem sok idő maradt, hiszen rengeteg munka várt rájuk. „A második kislemezünkön dolgoztunk, a ’The Music’s Got Me’-n, amely február elején jelent meg.” Így Ulricának sem esett nehezére, hogy lemondjon újabb dédelgetett vágyáról – egyszerűen nem maradt rá ideje. „A tetoválás miatt nem mehettem úszni és szoláriumba, de ez volt az egyetlen hátránya az egésznek.” A kellemetlenségek már feledésbe merültek, s a szép Ulrica szép derekát egy szép tetoválás teszi még szebbé. Már csak Maeva van hátra, hiszen Stephannak is megvannak már a maga testrajzai!


A jámbor dance-démonok (1997)

 

A titokzatos trió bepillantást enged a családi albumba

 

Hatásuk rejtélyes és démoni: dancefloor akcióik közben szinte egyetlen mosoly sem hagyja el az ajkukat. Úgy tűnik a Brooklyn Bounce idegen közöttünk, nem e világból való. Ám a hátborzongató benyomás igen csalóka: amilyen megközelíthetetlennek látszanak a trió tagjai a színpadon, annyira jókedvűek és természetesek, amikor nem a színpadon állnak. Stephannak, Maevának és Ulricának nincsenek sztárallűrjeik, a magánéletükről is teljesen nyíltan mesélnek. A POPCORN vetett egy röpke pillantást a szupertrió őrzött családi fotóalbumára, s a képek bizonyítják: BB-ék is hús-vér emberek, és nevetésre termettek! Maeva (szül. 1978.08.01.) és Ulrica teljes joggal nevethet, hiszen mindketten arról álmodoztak, hogy táncosnők lesznek. A Brooklyn Bounce igazi mókamestere azonban a fellépéseken zordan szemlélődő frontember-démon, Stephan (1968.03.30.). „Csak akkor hagyom abba a mosolygást, ha valaki kamerával közelít hozzám. Ezt a nagymamámnak köszönhetem. Gyermekkoromban évente elcipelt egy ronda fotóstúdióba, hogy dokumentálja, hogyan öregszem. Olyankor mindig jól összeráncoltam a homlokomat. A ránc aztán mélyen be is vésődött, és én egy csomó pénzt keresek most vele!” Első nagy „fellépésére” még pontosan emlékszik: „Akkor történt, amikor először ültem egyedül a bilimre. A nappali közepén állt, körben pedig a családom. Amikor elintéztem a dolgomat, kitört az ünneplés. Mindenki odaszaladt, megcsodálták az önállóságomat, mert nem gondolták volna, hogy én már ilyet tudok. Nemigen értettem, miért olyan izgatottak, és miféle ajándékot vélnek látni a biliben..” Stephan az új Brooklyn Bounce albummal („The Second Attack”) ismét telibe talált: alighogy a boltokba került, máris a listák élén landolt. Január végén indulnak európai promóciós turnéjukra, melyet újabb kislemezük követ, a „The Music’s Got Me”.


Total Dance Fesztivál 1997

 

A Total Dance a végére még egyszer begyorsult, hiszen az est utolsó sztárja, a Brooklyn Bounce mozgatott meg mindenkit. Stephan, Ulrica és Maeva erotikával igencsak fűszerezett show-jával szédítette a közönséget. A két lány jócskán kimelegedhetett a színpadon, hiszen a közel félórás show-t végigtáncolták, sőt még „verekedtek” is és enyhe szexi játékokat is bemutattak!

 


 

Tüzes számok, dögös lányok! (1997)

 

Sárgás villám cikázik elő a fényszóróból, és hangos robajjal csapódik be a szinpadra. A robbanás néhány másodpercig elvakítja az ettlingeri X-treme klubban összegyűlt mintegy 1800 ravert. Aztán vad house ritmusok törnek elő a hangfalakból – néhány pillanattal később, mintha a hangfalakból nőtt volna ki, egy sötét alakot pillantanak meg a színpad közepén: Stephan Behrens (30), a Brooklyn Bounce félelmetes démona. Földig érő kabátjában, és gonosz ábrázatával úgy fest, mint Drakula gróf. Igézően a magasba emeli a karját – ez a startjel a két táncosnő Ulrica Bohn (26) és Maeva Ehoulan (19) számára. Mindkét hosszúcombú dance szirén csábos csípőmozdulatokat lejt a színpad elülső részén aktuális kislemezük, a The Real Bass húzós ritmusára. Lábukon magastalpú cipő és térdvédő, testükön áttetsző ruha feszül, amely alól elővillannak az extra vékony tangák és a melltartók. Közösen rontanak a frontemberre, szorosan hozzásimulnak, végigtapogatják őt, majd letépik róla a kabátot. De a két fenevadnak még ez sem elég: amikor Stephan belekezd a rapjébe, Maeva térdre rogy, hátrahajol és erotikus nyögéseket hallat. Ulrica föléhajol, cirógatni kezdi Maeva testét, majd a lány köldökében lévő piercingkarikát kóstolgatja. Ez a tetőpontja az új Brooklyn Bounce shownak, így nyomulnak mostanában a klubokban. Második nagylemezük, a The Second Attack már megjelent. Az új kislemez csak februárra várható. A címe: The Music’s Got Me.

 


A Brooklyn Bounce testközelben (1997)

 

Debrecen, 1997. november 8., szombat, este 8 óra: a Fotex bolt előtt több száz fős tömeg várja a Brooklyn Bounce érkezését. A német house-trió programja azonban csúszik, így csak közel egy óra múlva érkeznek meg a dedikálásra. A rajongók kitörő lelkesedéssel fogadják kedvenceiket. Stephan, Ulrica és Maeva elképednek itteni népszerűségükön: „Ezt álmomban sem hittem volna! Ennyi rajongó még sehol nem várt minket!” – mondta boldogan a nagyon csinos Ulrica. Közben fürgén dedikálnak, hiszen hosszú éjszaka elé néznek. Nem sokkal 10 után indulniuk kell: irány Kisvárda! Innen a fellépés után indulnak vissza Sárándra, az M47 diszkóba. A környék legnagyobb és legkedveltebb szórakozóhelye zsúfolásig megtelt. 3000 ember táncol már a rafináltan trükkös diszkóban, amikor hajnali fél 3-kor megérkezik a Brooklyn Bounce. A hatalmas tánctéren pillanatok alatt végigfut a hír és mindenki igyekszik minél közelebb kerülni a színpadhoz. Pár perccel 3 óra után hirtelen  kialszanak a fények és elhalkul a zene: tompa dobhangok hallatszanak, az emberi szív dobogásával megegyező ritmusban. Közben a sejtelmes félhomályban három fekete köpenybe burkolt alak lép a színpadra. Sokat sejtető intro hallatszik a hangfalakból. A tömeg üdvrivalgásban tör ki, amikor Stephan és két szexi táncosnője, Ulrica és Maeva ledobják magukról köpenyeiket. A két lány észveszejtően csinos fekete miniruhában van és ma este fekete parókájuk van soron, ugyanis minden fellépésen más színűt viselneki – kék, piros és fekete váltogatja egymást. Stephan „Get Ready To Bounce!” – kiáltással indítja a house-támadást. És aztán jönnek sorban a tempós slágerek: a nyitány az első siker, a The Attack. A közönség tombol, hiszen Stephan macho show-ja mindenkit lenyűgöz, míg a két lány az első sorban álló fiúkkal kacérkodik. A Get Ready To Bounce közepén vad erotikus műsorba fog Ulrica és Maeva. Nagy szemeket mereszt mindenki, hiszen nem mindennapi show zajlik a színpadon: a két lány leszbi és szado-mazo elemeket ötvözve vonaglik és izgatja a tömeget, miközben Stephan rezzenéstelen arccal figyeli őket. A Take A Ride alatt tetőfokára hág a hangulat. Ulrica és Maeva most összevesznek Stephanon és vad harcba indulnak egymás ellen. Lökdösik egymást és ezt erőből teszik, hiszen a padlóra is kerülnek néha. A sérüléseket elkerülendő azonban térdvédőt használnak. A show végén jön a vadiúj house-bomba, a The Real Bass. A tömeget nem is kell már biztatni – mindenki tapsol és tombol. A szám végén eltűnik a színpadról a trió, de az ütemes taps nem szűnik, így jöhet a ráadásszám. A Take A Ride intrójára ismét beindul mindenki. Bár a show csak 5 számból áll, embert próbáló teljesítményt nyújt a Brooklyn Bounce, hiszen a közel fél órát abszolút akciódús műsorral töltik ki. Az öltözőben fáradtan, de boldogan rogynak le székükre. „Szuper közönségünk volt! Így tényleg élvezet fellépni!” – mondja Stephan. Pár percnyi lélegzetvétel után Stephan, Ulrica és Maeva még vállalkozik egy kora hajnali dedikálásra is.

Jó hír a csapat rajongóinak: megjelent a második albumuk The Second Attack címmel. A Brooklyn Bounce december 27-én fellép a Budapest Sportcsarnokban az 5. Total Dance Fesztiválon!

 


Tombolás Frankensteinnel (1997)

 

A Brooklyn Bounce táncosnője, Maeva (19) pimaszul kiölti piercingbogyós nyelvét. Nagy szemekből álló fémköpenyt visel, alatta pedig csupán egy szűk melltartó és egy tanga fedi bájait. Karján egy zöld-sárga csíkos hüllőt tart. „Jojo egy leguán és teljesen ártalmatlan” – nevet Maeva. A hüllőn kívül azonban több állat is felbukkan a klipben, melyet új kislemezükhöz, a The Real Bass-hez forgattak. Patkányok, pókok és csótányok szaladgálnak mindenfelé, dögkeselyük és baglyok repkednek össze-vissza a félhomályban. A tömlöcöt két harcikutya őrzi, melyben két, ketrecbe zárt, sorsára hagyott félmeztelen férfi áll. Stephan Behrens (30), a Brooklyn Bounce frontembere fekete frakkban és cilinderben Frankenstein doktorként lát munkához félelmetes laboratóriumában. Két vicsorgó dobermannját fúriákká változtatja, akiket Maeva és partnernője, Ulrica (26) testesít meg. A két boszi vad táncba és őrjöngésbe kezd a kínzókamrában, és közben segédkeznek mesterüknek a foglyokkal való hátborzongató kísérletezgetésben. A cél: egy új ember teremtése…

 

A horrorklipet egy londoni stúdióban forgatták. Egyik lánynak sem volt kedvére, hogy patkányok és pókok között kelljen tekeregniük. „Kezdetben kifejezetten undorodtunk ezektől az állatoktól” – meséli Maeva. „Különösen az a jelenet volt borzalmas amikor fél tucat patkány rontott elő a kulisszák mögül, és állandóan a lábam körül kergetőztek!”

A kislemez október végén jelent meg.

 


Szexy horror-show a sivatagban (1997)

 

Duplán tüzes pillanatokat él át egy helyes srác, miközben rozoga Buick-jével a kaliforniai sivatagon keresztülrobog: a tűző napsütésben közvetlenül a kocsi mellett a homokból két vad boszi bukkan elő. A Brooklyn Bounce két énekesnője, Ulrica (26) és Maeva (19), akiken csak melltartó, tangabugyi és neccharisnya van, csábítóan tekergőznek új kislemezük, a Take A Ride ritmusára. Ezzel a pikáns erotikát árasztó jelenettel kezdődik a 140 bpm-es dal videoklipje, amely szintén a listák élére tört. „Szegény fiúnak nincs oka a nevetésre” – vigyorog Ulrica. „Gonosz house-boszik képében félelmetes utazásban részesítjük.” A szexi lányok helyett néhány képkockával később ugyanis megjelenik MC Stephan Behrens, a Brooklyn Bounce „Démon”, aki az út szélén áll, nyakában egy háromméteres óriáskígyóval. Amint a magányos utas rémülten gázt ad, a hátsó ülésen azonnal felbukkan a két kísérteties csábangyal, és vicsorgó fogakkal, éles karmaikkal a fiúnak esnek. „ A klip csak az új szexi horror-show ízelítője” – nevet Maeva. Szeptember közepétől a Scooterrel együtt csarnokos koncert turnéra indulunk, és 24 alkalommal Brooklyn Bounce módra fogjuk rémisztgetni az embereket!”

 


Brooklyn Bounce (1996)

 

„This is the beginning – Progressive Attack – hahahaha” – nevet egy démoni hang, aztán 144 bpm-es kőkemény beatek dübörögnek a hangszórókból. A vad Theme of Progressive Attack-ot mostanában rongyosra játszák  a klubokban és a dance-chartokon is nyomul. A számot a hamburgi Brooklyn Bounce stúdiócsapat készítette ”96 ősszel a Progressive Attack Tour himnuszának. A Brooklyn Bounce atyja a két DJ, Matthias „Double M” Menck (27) és Denis Bohn (25). A csapat frontembere Stephan Behrens (28) és a két táncosnő Ulrica Johansson (25) és Maeva Ehoulan (18).

 


 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.